Bette Midler koncert Londonban 2015-ben

Bette Midler LondonBette Midler 35 év után megint az Egyesült Királyságban fog koncertezni jövőre 2015-ben, ahol 5 különböző városban is fel fog majd lépni többek között Londonban is.

Bette Midler egy amerikai énekes, dalszövegíró, producer és színésznő egyszemélyben. Midler még az 1960-as években kezdte karrierjét különböző Off-Off-Brodwayekben fellépve, majd az 1970-es évektől énekelni kezdett és azóta már 13 albumot dobott a piacra karrierje során. Bette Midler leghíresebb dalai a The Rose, Wind Beneath My Wings, Do You Wanna Dance?, Boogie Woogie Bugle Boy és a From a Distance. Bette Midler legújabb albumát az It’s the Girls! albumát ebben az évben, 2014-ben dobta piacra és következő évtől 2015-től egy turnén fog majd részt venni, amelynek keretein belül az Egyesült Királyság több városát is érinteni fogja. Bette Midler Birminghamben, Manchesterben, Glasgowban, Leedsben és Londonban fog majd színpadra állni. Londonban két koncertet is fog majd adni, az első londoni koncert 2015. július 18-án szombaton lesz majd a második koncert pedig a következő nap 2015. július 19-én vasárnap lesz majd megrendezve. Mind két koncert a The O2 Arénában lesz majd megtartva. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszertnél tudni a koncertjegyekről kattints a következő linkre még több információért: WorldTicketShop

Deep Purple koncert Londonban 2015

Deep Purple LondonKövetkező év decemberében az angol fővárosban fog koncertezni a hires angol rock együttes a Deep Purple.

A Deep Purple egy angol rock együttes, amit még 1968-ban alapitottak. Az évek során a Deep Purple felállása sok változáson ment keresztül, mostani tagjai Ian Paice, Ian Gillan, Roger Glover, Steve Morse és Don Airey. Az együttes pálya futása során rengeteg albumot dobott a piacra és az első albumuk a Shades of Deep Purple volt, amit még 1968-ban adtak ki. Az évek alatt a Deep Purple több mint 100 millió albumot adott el világszerte és az egyik legismertebb és legsikeresebb rock együttesek egyike az egész világon. A Deep Purple 2013 óta a legújabb albumuk a Now What?! album kiadása óta egy világkörüli turnén vesznek részt. A turné első koncertje még 2013. február 21-én volt és a turné alatt 135 koncertet fognak adni. A Now What?! World Tour keretein belül rengeteg országnak voltak és lesznek a fellépői az egész világon.

A koncertsorozat utolsó koncertjét az angol fővárosban Londonban fogják megtartani. Londonban a koncert majd az O2 Arénában lesz majd megtekinthető. A koncert 2015. december 3-án csütörtökön lesz majd látható. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a koncertről és a jegyárakról kattints a következő linkre még több információért.WorldTicketShop

Simply Red Londonban 2015

Simply RedAz angol Simply Red együttes egy koncert turnéba fog kezdeni 2014-től egészen következő évig, 2015. végéig. A turnéjuk alatt többek között az angol fővárosba, Londonba is ellátogatnak, ahol két koncertet is fognak majd adni egymás után.

A Simply Red egy angol soul pop együttes, amit 1985-ben alapitottak és pályafutásuk alatt több mint 50 millió albumot adtak el világszerte. Karrierjük során 10 albumot dobtak a piacra, az első albumukat a Picture Book albumot 1985-ben adták ki, utolsó albumukat a Stayt pedig 2007-ben. A Simply Red a Big Love Tour koncetjeivel ünnepli az együttes alapitásának 30. évfordulóját és ebből az alkalomból számos európai országban szinpadra fognak lépni, mint Németországban, ahol több városban is (München, Berlin, Frankfurt stb.), Olaszországban (Róma, Milánó stb) vagy az Egyesült Királyságban is, ahol a Simply Red Londonban, Leedsben és Brightonban is fel fog lépni. A Simply Red Londonban az első koncertet 2015. december 17-én csütörtökön, a második koncertjüket pedig a rákövetkező nap, 2015. december 18-án pénteken adják. Mind a két londoni Simply Red koncert a The O2 Arénában lesz majd megtartva. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

The O2
Peninsula Square, London SE10 0DX, Egyesült Királyság

Ha még többet megtudnál a koncertekről és a jegyárakról kattints erre a linkre még több információért: WorldTicketShop.

Roxette koncert Londonban 2015

RoxetteA hires Roxette 2015-ben Anglia fővárosában, Londonban egy fergeteges koncertet fog adni a világkörüli turné alkalmából. A Roxette egy svéd pop rock együttes, amit még 1986-ban alapitott Per Gessle és Marie Fredrikkson.

A Roxette első albumuk piacra dobása után a Look Sharp! album után tettek szert a világhirnévre. A Look Sharp! album még az 1980-as évek végén jelent meg. A harmadik albumuk a Joyride, amit 1991-ben dobtak piacra hasonlóan nagy sikereket hozott, mint az első albumuk. A duó a zenei pályafutásuk alatt számtalan albumot dobott a piacra és az évek során az egyik legismertebb és legsikeresebb svéd együttesek egyike lett az egész világon. A legjobban ismert dalaik a The Look, Listen to Your Heart, It Must Gave Been Love, Joyride, Dangerous és a Fading Like a Flower voltak. Roxette 2014. novemberétől egy világkörüli turnén fog részt venni és számos országban és városban fog koncertezni Európától egészen Ausztráliáig. Európában olyan országok vendége lesz, mint Franciaország, Németország, Hollandia, Egyesült Királyság stb. Az Egyesült Királyságban a koncet majd Londonban lesz látható következő évben az O2 Arénában. A koncert 2015. július 13-án hétfőn lesz majd megrendezve. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a koncetről és a jegyárakról kattints a következő linkre: WorldTicketShop.

Jocelyn Brown & Kenny Thomas koncert Londonban 2014

Jocelyn BrownAz „Ultimate Soul Xmas party” Jocelyn Brown és Kenny Thomas előadásában az angol fővárosba Londonba látogat a karácsonyi időszakban és egy hatalmas showban részesit mindenkit, aki ellátogat a koncertre.

Jocelyn Brown egy amerikai R&B énekes, aki legjobban a dance music világában ismert. Jocelyn Brown még az 1970-es években kezdte énekesi karrierjét és pályafutása során számos albumot dobott a piacra. A legjobban ismert és legsikeresevb dala a Somebody Else’s Guy, amit még 1994-ben adott ki és legutolsó albumát a True Praise albumot még 2010-ben adta ki. Kenny Thomas egy angol soul énekes, aki még az 1990-es években kezdte énekesi karrierjét és első szóló albumát a Voice albumot még 1991-ben adta ki. A zenei pályafutása során rengeteg albumot adott ki és legújabb albumát a Breath albumot pedig 2011-ben dobta a piacra. Az „Ultimate Soul Xmas party” az angol fővárosban lesz majd látható karácsony előtt. A koncert az indigóban a The O2 Arénában Londonban lesz majd merendezve.

A koncert 2014. december 19-én pénteken lesz majd este hat órától. Az „Ultimate Soul Xmas party” koncertre jegyek már kaphatóak. Jegyek 28.90£ és 85.80£ között vannak.

Millennium Way Peninsula Square
London, United Kingdom SE10 0AX

Ha még többet megszeretnél tudni Londoni koncertekről kattints a következő linkre még több információért. Ha jegyeket szeretnél a koncertre, itt lehet azt megvenni: WorldTicketShop.