Az angol Simply Red együttes egy koncert turnéba fog kezdeni 2014-től egészen következő évig, 2015. végéig. A turnéjuk alatt többek között az angol fővárosba, Londonba is ellátogatnak, ahol két koncertet is fognak majd adni egymás után.
A Simply Red egy angol soul pop együttes, amit 1985-ben alapitottak és pályafutásuk alatt több mint 50 millió albumot adtak el világszerte. Karrierjük során 10 albumot dobtak a piacra, az első albumukat a Picture Book albumot 1985-ben adták ki, utolsó albumukat a Stayt pedig 2007-ben. A Simply Red a Big Love Tour koncetjeivel ünnepli az együttes alapitásának 30. évfordulóját és ebből az alkalomból számos európai országban szinpadra fognak lépni, mint Németországban, ahol több városban is (München, Berlin, Frankfurt stb.), Olaszországban (Róma, Milánó stb) vagy az Egyesült Királyságban is, ahol a Simply Red Londonban, Leedsben és Brightonban is fel fog lépni. A Simply Red Londonban az első koncertet 2015. december 17-én csütörtökön, a második koncertjüket pedig a rákövetkező nap, 2015. december 18-án pénteken adják. Mind a két londoni Simply Red koncert a The O2 Arénában lesz majd megtartva. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.
The O2
Peninsula Square, London SE10 0DX, Egyesült Királyság
Ha még többet megtudnál a koncertekről és a jegyárakról kattints erre a linkre még több információért: WorldTicketShop.