Pablo Picasso kiállítás Londonban

Ki ne ismerné Pablo Picasso nevét? A híres spanyol festőművész 1881-ben született. A párizsi iskola, vagyis Párizsban alkotó, de nem francia származású festők egyik kiemelkedő alakja és a 20. századi avantgárd művészet jelentős festője volt. Sokat lehet hallani botrányos, olykor csapodár szerelmi életéről, de még többet munkásságáról. Különböző színekről elnevezett korszakai mindenki számára ismerősek. Még nem látta Picasso műveit élőben? Akkor eljött az Ön ideje! Hogy hol? Hát Londonban!

Anglia fővárosában, Londonban sosem lehet unatkozni. Ez az a város, ahol tényleg mindig történik valami. De hogy ne csak az angol uralkodócsaládról lehessen hallani, íme, egy remek programajánlat. A Pablo Picasso műveiből összeállított kiállítás a Courtauld Gallery-ben látható 2013. február 14 és május 26 között. Érdekessége, hogy a kiállított művek nem Picasso teljes életpályáját mutatják be, hanem csak egyetlen korszakot: a kezdeteket.

A kiállítás az 1901-es év képeit tartalmazza, mely egy igen jelentős korszak volt a 19 éves Picasso számára. Gyönyörű formák, fantasztikus alkotások, szárnybontogatás volt ez a javából. Ennek a gyönyörűségnek lehetnek tanúi mindazok, akik ellátogatnak 2013. május 26-ig a Courtauld Gallery-be, Londonba.

Szervezzen egy kellemes családi utat Londonba, nézze meg a város nevezetességeit és semmiképpen se hagyja ki Picasso korai műveit! Kellemes időtöltést!

Pablo Picasso kiállítás
Május 26-ig, 2013
Courtauld Gallery

Manet kiállítás Royal Academy of Arts-ban

Talán nem mindenki ismeri a francia festő, Manet nevét, de akik szeretik a gyönyörű festményeket, azok nem fognak csalódni ennek a tehetséges művésznek a mesterműveiben.

Édouard Manet 1832-ben született Párizsban. Festőként és grafikusként is ismert, a realizmus és az impresszionizmus határát jelentő korszak egyik nagy alakja. Két képe, a Reggeli a szabadban és az Olympia fontos mérföldkövei lettek a későbbi művészeknek az impresszionizmus megteremtésében. Főleg csendéleteket, portrékat és aktokat festett. Utolsó nagy műve, A Folies-Bergère bárja 1882-ben olyannyira elnyerte a közönség tetszését, hogy Francia Becsületrenddel díjazták. Élete utolsó pár évében főleg virágcsendéleteket festett. Egészségi állapota folyamatosan romlott, végül 1883-ban halt meg Párizsban.

2013. január 26 és április 14 között Anglia fővárosában, Londonban a Royal Academy of Arts-ban egy csodálatos portrékiállítás nyílik Édouard Manet leghíresebb műveiből. A kiállítás időrendi sorrendbe állítja Manet portréműveit. Az érdeklődők több mint ötven gyönyörű képet láthatnak, melyeket a Royal Academy of Arts magángyűjteményekből és más múzeumokból, illetve galériákból kölcsönzött.

Ha szereti a művészeteket, akkor ne hagyja ki ezt a felejthetetlen kiállítást. Szervezzen egy kellemes hétvégét a híres Londonba, nézze meg a legizgalmasabb látnivalókat a városban, mint a Buckingham Palotát, a Towert vagy a British Múzeumot, majd a szokásos programokon túl látogasson el a Royal Academy of Arts-ba, hogy lássa Manet csodás műveit. Jó szórakozást!

Manet kiállítás
Royal Academy of Arts

David Bowie kiállítás Londonban

Ki ne ismerné a híres énekes, David Bowie nevét. Az angol úriember formabontó zenész, színész, zenei producer és dalszövegíróként vált híressé, aki folyamatosan változtatta megjelenését, így érdemelte ki a pop kaméleonja becenevet. Szeretne megtudni róla többet? Akkor itt az idő, hiszen Anglia fővárosában, Londonban, a Victoria and Albert Museumban egy egész karriert átívelő kiállítást rendeznek Bowie munkásságából.

David Robert Jones Brixtonban látta meg a napvilágot az 1947-es év elején. Bowie karrierje először 1969-ben indult be, majd ezután három évvel, mint Ziggy Stradus próbált karriert csinálni a glam rock korszak egyik alakjaként. A Ziggy korszak mindössze másfél évig tartott, majd 1975-ben beindult amerikai karrierje is, amikor John Lennonnal közösen megírta a Fame című dalt, amely a kislemez lista első helyét érte el. David Bowie-t 1996-ban iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be. Bowie pályája során 136 millió albumot adott el, és a brit popzene történetének tíz leggazdagabb előadója között tartják számon. 2004-ben a Rolling Stone magazin minden idők 100 legnagyobb előadóját tartalmazó listáján a 39. helyre sorolták.

A Victoria and Albert Museumban kiállított darabok Bowie összes korszakának kézzel írt dalszövegeit, ruháit, képeit és videóit mutatják be az érdeklődőknek. Akiket érdekel a rock zene, annak ez egy kötelező program London-ban! Ne hagyja ki 2013. március 23 és július 28-a között!

David Bowie kiállítás
Március 23 – Július 28
Victoria and Albert Museum

Pompeji és Herculaneum kiállítás a British Museum-ban

A történelem csodálatos és érdekes információkkal nyűgözi le az érdeklődőket, ám sokszor elképzelhetetlen katasztrófák története sokkolja az embereket. Ilyen például az időszámításunk előtt 79-ben elpusztult két itáliai kikötőváros, Pompeji és Herculaneum városának története.

Mint az ismeretes, Krisztus előtt 79-ben az Itália déli részén, Nápoly közelében elhelyezkedő vulkán a Vezúv, hatalmas robbanás kíséretében kitört. Senki sem számított erre, hiszen a Vezúvot kialudt vulkánnak vélték az emberek. Ezen a szörnyű augusztus végi napon azonban kiderült, hogy tévedtek. Pompejit apró kődarabok, több méter hamu és a vulkánból kirepülő sziklák pusztították el, míg Herculaneum végét a vulkáni láva jelentette. Az emberek a pincékben kerestek menedéket Pompeji városában, ami nem is lehetett volna rosszabb választás, tekintve, hogy a kőtörmelékek rájuk omlasztották saját házaikat. Herculaneum lakói egy fokkal szerencsésebbek voltak, hiszen az első pár centis hamuréteg után a város lakosságának nagy része elmenekült. A többieket azonban rögtön elpusztította a természeti csapás.

Ez a szörnyű tragédia a ma emberének szinte elképzelhetetlen. A 18. században elkezdődött régészeti munkáknak köszönhetően azonban tökéletesen konzerválódott emberi testek, házak, eszközök és egyéb érdekes ókori dolgok maradtak fent, ami most először Olaszországon kívül is látható lesz. A londoni British Múzeum ugyanis kiállítást nyit 2013. március 28 és szeptember 29 között Pompeji és Herculaneum városának maradványaiból olyan módon, hogy az érdeklődők úgy érezzék, mintha ott járkálnának a nyüzsgő utcákon, láthatnak tökéletesen konzerválódott családi házakat, sőt, megtekinthetik egy pincében elbújt ám szerencsétlenül járt család vulkán által konzerválódott maradványait. Izgalmas, érdekes és felejthetetlen! Akárcsak a történelem!

Pompeji és Herculaneum kiállítás
Március 28 – Szeptember 29
British Museum