Santana koncert Londonban 2015-ben

Santana2015. márciusától Santana egy világ körüli turnén vesz részt, melynek egyik állomása London lesz majd.

Carlos Santana egy amerikai-mexikói zenész, akit a Santana együttes tagjaként ismert meg a világ az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején. Karrierje során Santana 10 Grammy-díjat és 3 Latin Grammy-díjat nyert. Zenei stílusában keveredik a latin zene és a west coast rock, igy zenéjének hangzása egyedi, gitár játéka pedig különleges és szenvedélyes. 1972. körül Santana a jazz-fusion irányába ment el John McLaughlin hatására. Pályafutása során számtalan zenészzel dolgozott már együtt és folyamatosan új stílusokat fedez és próbál ki zenéjében. Santana legismertebb dalai a Hope You’re Feeling Better, Everybody’s Everything, The Game of Love, Samba Pa Ti, Smooth és Black Magic Woman.

Szóval Santana 2015. március elejétől kezdve egy világ körüli turnén vesz részt, melynek során számtalan koncertet fog majd adni Európában (London, Berlin, Hamburg, Verona, Brüsszel, Amszterdam stb.) és Észak-Amerikában is egyaránt.

Londonban a Santana koncert 2015. július 25-én szombaton lesz majd megrendezve az O2 Arénaban és a londoni koncertet megelőzően Santana Franciaországban lesz majd látható.

O2 Arena
Peninsula Square, London SE10 0DX, Egyesült Királyság

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról kattints erre a linkre még több hasznos  információért: WorldTicketShop

5 Seconds of Summer koncert Londonban 2015-ben

5 Seconds of SummerJó hír a 5 Seconds of Summer rajngóknak, ugyanis az együttes 2015. tavaszától egy világ körüli turnén fog majd részt venni, melynek egyik állomása London lesz.

A 5 Seconds of Summer egy ausztrál pop, punk rock együttes, melyet még 2011-ben alapitottak. Az együttes jelenlegi felállását Luke Hemmings, Michael Cliffors, Calum Hood és Ashton Irwin alkotják. Az együttes a youtube.com oldalon indult, ahol 2011-ben különböző hires előadók dalait dolgozták fel és adták elő újra. A 5 Seconds of Summer első albumát a 5 Seconds of Summer albumot még 2014. nyarán adta ki.

Szóval ez az első alkalom, hogy az ausztrál fiú együttes egy világ körüli turnén vesz részt, mely 2015. májusától indul útjára. A Rock Out With Your Socks Out Tour kiséretében az együttes összesen 69 koncertet fog adni világszerte, amiből az együttes 28 koncertje Európában lesz majd.

Londonban a 5 Seconds of Summer három koncertet is fog majd adni. Az első koncertje az együttesnek Londonban 2015. június 12-én pénteken, a második a rákövetkező nap 2015. június 13-án szombaton majd a harmadik és egyben utolsó 5 Seconds of Summer koncert 2015. június 14-én vasárnap. Mind a három koncert Londonban a SSE Arenában lesz majd látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

SSE Arena
Arena Square, Engineers Way, London HA9 0AA, Egyesült Királyság

Jegyek: WorldTicketShop

Eric Clapton koncert Londonban 2015-ben

Eric Clapton LondonJó hír a londoni Eric Clapton rajngóknak, ugyanis a Grammy-díjnyertes angol gitáros Londonban több koncertet is fog adni. Eric Clapton egy angol zenész, énekes, dalszövegíró, aki a mai napig a zene történelmének az egyik leginspirálóbb és legnagyobb gitárosa. Eric Clapton pályafutása során több zenei stílust is játszott, többek között pszichedelikus rockot, popot, hard rockot, de zenéje azért mindig megőrizte a blues hagyományait.

Szóval 2015. május elejétől Eric Clapton egy kisebb turnén fog majd részt venni, mely során New Yorkban és Londonban fog csak koncertet adni. A turnéja első koncertjét Clapton New Yorkban adja, majd turnéját később Angliában, Londonban fogja folytatni.

Londonban Clapton összesen 8 koncertet fog majd adni. Az első Eric Clapton koncert Londonban 2015. május 2-án, a második május 14-én, a harmadik a rákövetkező nap május 15-én lesz, majd a negyedik koncert május 17-én, az ötödik május 18-án, a hatodik május 20-án, az utolsó elötti koncert, a hetedik május 21-én az utolsó koncert pedig május 23-án lesz majd megrendezve. Mind a nyolc koncert a Royal Albert Hallban lesz látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Royal Albert Hall
Kensington Gore, London SW7 2AP, Egyesült Királyság

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról kattints a következő linkre még több hasznos információért: WorldTicketShop

AC/DC koncert Londonban 2015-ben

ACDC London2015. április közepétől az AC/DC egy világkörüli turnén fog majd részt venni, melynek egyik turnéállomása London lesz.

Az AC/DC egy ausztrál hard rock együttes, melyet Angus és Malcolm Young testvérpár alapitott még 1973-ban. Az évek során az együttes felállása jelentős változásokon ment keresztül, így mai felállását Angus Young, Phil Rudd, Cliff Williams, Brian Johnson, Stevie Young és Chris Slade alkotják. Az AC/DC a mai napig az egyik legjobb és legelismertebb rock együttesként van számon tartva, mely a hard rock irányzat egyik megteremtője is egyben. Az együttes legismertebb dalai a Let There Be Rock, Shoot to Thrill, Hells Bells, Highway to Hell, Ride On stb.

Szóval 2015. április 10-től kezdve az AC/DC egy világkörüli turnén fog majd részt venni, mely az együttes legújabb 16. albumát a Rock or Bust albumot népszerűsiti. A Rock or Bust World Tourral az együttes összesen 44 koncertet fog majd adni világszerte, 28 koncertet Európában és 16-ot Észak-Amerikában.

Az AC/DC koncert az angol fővárosban Londonban 2015. július 4-én szombaton lesz majd a Wembley Stadiumban.
Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Wembley Stadium
Wembley, London HA9 0WS, Egyesült Királyság

Jegyek: WorldTicketShop

3 nappal elotte Dublinban jatszik AC/DC. Arrol a koncertrol itt olvashatsz.

The Beach Boys koncert Londonban 2015-ben

Beach Boys LondonJó hír a The Beach Boys rajongóknak Angliában, hogy az együttes 2015. májusában két koncertet is fog adni Londonban.

A The Beach Boys egy amerikai rock együttes, melyet még 1961-ben alapitottak Kaliforniában. A banda jelenlegi felállását Brian Wilson, Mike Love, Al Jardine, David Marks és Bruce Johnston alkotják. A The Beach Boys pályafutása alatt több mint 100 millió albumot adott el világszerte, amivel az egyik legtöbb albumot eladó együttesek egyike lett az egész világon. Az együttes a The Smile Session albummal 2011-ben egy Grammy-díjat is nyert. A The Beach Boys legismertebb dalai az I’m So Young, Dance Dance Dance, Little Honda, All Summer Long, Caroline, No stb.

Szóval 2015-től az együttes egy világkörüli turnén vesz részt, melynek keretein belül számos koncertet fognak adni világszerte, többek között Londonban is. A The Beach Boys az angol fővárosban Londonban kétszer is színpadra fog állni, az első koncert Londonban 2015. május 30-án szombaton lesz a második The Beach Boys koncert pedig a rákövetkező nap 2015. május 31-én vasárnap lesz majd látható. Mindkét koncert a Royal Albert Hallban lesz majd megrendezve London belvárosában.

Royal Albert Hall
Kensington Gore, London SW7 2AP

Jegyek: WorldTicketShop