Cliff Richard koncert Londonban 2015-ben

Cliff RichardJó hír az angliai Cliff Richard rajongóknak, mivel az angol énekes több koncetet is fog majd adni Londonban 2015. októberében.

Cliff Richard egy angol énekes, zenész és színész, aki a brit zenei világ egyik igen meghatrozó alakja volt az 1950-es évek végétől egészen az 1960-as évek elejéig. Az énekes legismertebb dalai a Wired for Sound, We Don’t Talk Anymore, In the Country, Devil Woman, Summer Holiday, Some People, What Car, Congratulations, Living Doll stb.

Cliff Richard 2015. szeptemberétől egy kisebb turnén fog majd részt venni a Cliff Richard’s 75th Birthday Tour turnéval, melynek keretein belül Londonban is színpadra fog majd állni.

Londonban az angol énekes hat koncertet fog adni, az első 2015. október 13-án kedden lesz, a második 2015. október 14-én szerdán, a harmadik koncert 2015. október 16-án pénteken lesz, a negyedik 2015. október 17-én szombaton és az utolsó 2015. október 18-án vasárnap lesz majd megrendezve. Mind a hat Cliff Richard koncert Londonban a Royal Albert Hallban lesz majd látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Royal Albert Hall
Kensington Gore, London SW7 2AP, Egyesült Királyság

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról, kattints erre a linkre még több hasznos információért: WorldTicketShop

Kiállitás a tenger titkos városairól 2015-ben

A kiállitás ‘Coral Reefs: Secret Cities of the Sea’ (A Korallzátonyok: A Tenger Titkos Városai) 2015. szeptemberéig tekinthető meg Londonban a Natural History Museumban.
Coral Reefs
A kiállitás a tenger változatos és szines életét mutatja be közelebbről a látogatóknak, mely otthont és védelmet ad számtalan vizi élőlénynek. A tárlaton a látogatóknak lehetőségük lesz arra, hogy jobban megismerjék a tenegerek és ócéánok lakóit, többek között a különböző gyönyörű, kevésbé gyönyörű és színes halakat, rákokat, csigákat és polipokat is egyaránt. A tárlat során a látogatók megismerhetik a Natural History Museum gazdag tengeri gyűjteményét, mely fontos részét képezi a múzeumnak. A kiállitás fő célja, hogy felhívja mindenki figyelmét a korallzátonyok fontosságára és hogy megmutassa a nélkülözhetetlen és egyedi szerepét a világunk ökoszisztémájában. A korallzátonyok nem csak otthont és menedéket nyújtanak, de fontos élelemszerzési forrás is egyes állatoknak, míg más állatok fő szaporodási helyszineként szolgál.

A kiálltás ‘Coral Reefs: Secret Cities of the Sea’ Londonban a Natural History Museumban látható egészen 2015. szeptemberéig.

Natural History Museum
Cromwell Road, London, SW7 5 BD, Egyesült Királyság

Ha még többet megszeretnél tudni a kiállitásról akkor kattints erre a linkre még több hasznos információért.

Santana koncert Londonban 2015-ben

Santana2015. márciusától Santana egy világ körüli turnén vesz részt, melynek egyik állomása London lesz majd.

Carlos Santana egy amerikai-mexikói zenész, akit a Santana együttes tagjaként ismert meg a világ az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején. Karrierje során Santana 10 Grammy-díjat és 3 Latin Grammy-díjat nyert. Zenei stílusában keveredik a latin zene és a west coast rock, igy zenéjének hangzása egyedi, gitár játéka pedig különleges és szenvedélyes. 1972. körül Santana a jazz-fusion irányába ment el John McLaughlin hatására. Pályafutása során számtalan zenészzel dolgozott már együtt és folyamatosan új stílusokat fedez és próbál ki zenéjében. Santana legismertebb dalai a Hope You’re Feeling Better, Everybody’s Everything, The Game of Love, Samba Pa Ti, Smooth és Black Magic Woman.

Szóval Santana 2015. március elejétől kezdve egy világ körüli turnén vesz részt, melynek során számtalan koncertet fog majd adni Európában (London, Berlin, Hamburg, Verona, Brüsszel, Amszterdam stb.) és Észak-Amerikában is egyaránt.

Londonban a Santana koncert 2015. július 25-én szombaton lesz majd megrendezve az O2 Arénaban és a londoni koncertet megelőzően Santana Franciaországban lesz majd látható.

O2 Arena
Peninsula Square, London SE10 0DX, Egyesült Királyság

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról kattints erre a linkre még több hasznos  információért: WorldTicketShop

A legjobb gyerekprogramok Londonban

Children in LondonEbben a rövid cikkben a legjobb londoni gyerekprogramokat fogjuk röviden bemutatni.

ZSL London Zoo (Regent’s Park, London NW1 4RY)
Az első a listánkról a London Zoo. A London Zoo kétségtelenül az egyik legjobb program gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt Londonban. A London Zoo Európa egyik legnagyobb és legrégebbi állatkertje, mely még 1826-ban nyitotta meg kapuit látogatóinak. Az állatkertnek regeteg lakója van (majmok, oroszlánok, tigrisek, különböző madarak, kígyók és pókok, vizilovak, zsiráfok stb.) A hagyományos állatkerti programokon kivül a London Zoo változatos előadásokkal és érdekességekkel vár minden korosztályt. A London Zoo minden nap reggel 10 órától várja látogatóit.

Sea Life London (County Hall, Westminster Bridge Road, London SE1 7PB)
A második kedvenc gyerekprogramunk Londonban a London Aquarium. A London Aquarium Európa egyik legnagyobb tengeri gyűjteményével rendelkezik, mely egy tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt mindenkinek. Az akvárium könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, mivel London belvárosában a London Waterlootól és a London Eyetől mindössze pár percnyi sétára található a Temze partján. Az akvárium számos tengeri állatnak ad otthont, többek között cápáknak, különböző halaknak, teknősöknek, medúzáknak, rájáknak, pingvineknek és piranyáknak is.

Unicorn Theatre (147 Tooley Street, London SE1 2HZ)
A harmadik kedvenc programunk Londonban gyerekeknek a Unicorn Theatre. Az Unicorn Theatre speciális és változatos előadásokkal és szines programokkal várja a gyerekeket. A Unicorn Theatre London egyik vezető gyerek színháza, amely London belvárosában a London Bridge stationtól mindössze 5 perc sétára található.

Gyerekbarát farmok
A másik remek program Londonban a ‘city farms’. A legtöbb city farms Londonban a nagyobb parkokban vagy közelükben található. A farmon a gyerekek és felnőttek megismerkedhetnek a különböző farmon élő háziállatokkal, többek között csirkékkel, kacsákkal, tehenekkel, lovakkal, disznókkal és bárányokkal is egyaránt. A legtöbb londoni city farmsra a belépő ingyenes mindenkinek ingyenes.

Játszóterek Londonban
Az utolsó gyerekprogram a listánkról a parkok és játszóterek Londonban. London belvárosában rengeteg park (Hyde Park, Greenwich Park, Clapham Common, Battersae Parl, Hampstead Heath) és játszótér található, melyek nagyszerű kikapcsolódást nyújtanak gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt.

5 Seconds of Summer koncert Londonban 2015-ben

5 Seconds of SummerJó hír a 5 Seconds of Summer rajngóknak, ugyanis az együttes 2015. tavaszától egy világ körüli turnén fog majd részt venni, melynek egyik állomása London lesz.

A 5 Seconds of Summer egy ausztrál pop, punk rock együttes, melyet még 2011-ben alapitottak. Az együttes jelenlegi felállását Luke Hemmings, Michael Cliffors, Calum Hood és Ashton Irwin alkotják. Az együttes a youtube.com oldalon indult, ahol 2011-ben különböző hires előadók dalait dolgozták fel és adták elő újra. A 5 Seconds of Summer első albumát a 5 Seconds of Summer albumot még 2014. nyarán adta ki.

Szóval ez az első alkalom, hogy az ausztrál fiú együttes egy világ körüli turnén vesz részt, mely 2015. májusától indul útjára. A Rock Out With Your Socks Out Tour kiséretében az együttes összesen 69 koncertet fog adni világszerte, amiből az együttes 28 koncertje Európában lesz majd.

Londonban a 5 Seconds of Summer három koncertet is fog majd adni. Az első koncertje az együttesnek Londonban 2015. június 12-én pénteken, a második a rákövetkező nap 2015. június 13-án szombaton majd a harmadik és egyben utolsó 5 Seconds of Summer koncert 2015. június 14-én vasárnap. Mind a három koncert Londonban a SSE Arenában lesz majd látható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

SSE Arena
Arena Square, Engineers Way, London HA9 0AA, Egyesült Királyság

Jegyek: WorldTicketShop