U2 koncert Londonban 2015-ben

U2 LondonAz ír rock együttes a U2 2015-ben Londonban is szinpadra fog majd állni a világkörüli turnéjuk alkalmából. A U2 egy ír rock együttes, amit még 1976-ban alapitottak és az egyik legsikeresebb és legismertebb rock együttesek egyike az egész világon.

Az együttes felállása az évek során rengeteget változott és mai tagjai Bono, aki az együttes frontembere, a The Edge, Adam Clayton és Larry Mullen, Jr. Az évek során az együttes 13 albumot dobott a piacra és legújabb albumával 2014. szeptemberében jött ki. A Songs of Innocence az együttes 13. albuma és ebből az alkalomból 2015. májusától egy világkörüli turnéba fog majd kezdeni. Az Innocence + Experience Tour a U2 15. turnéja, aminek során 60 koncertet fog majd adni világszerte. Az Innocence + Experience Tour az angol fővárosba, Londonba is el fog majd látogatni 2015-ben.

Londonban a U2 négy koncertet is fog majd adni, az első koncert 2015. október 25-én vasárnap lesz majd, a második koncert 2015. október 26-án hétfőn, a harmadik U2 koncert 2015. október 29-én csütörtökön lesz majd látható és az utolsó U2 koncert Londonban a rákövetkező nap 2015. október 30-án pénteken lesz majd megtartva. Az összes londoni U2 koncert a The O2 Arénában lesz majd látható.

Jegyek: WorldTicketShop.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük