Ming: 50 év, ami megváltoztatta Kínát – British Museum

Ming in British Museum

Ez a kiállítás a British Museumban lesz majd látható. A kiállítás során az egyik legbefolyásosabb és legdominánsabb kinai dinasztiának a múltját fedezheted fel. A tárlat betekintést enged Kína aranykorába és az ebből az időszakból fent maradt alkotásokba.

A Ming-dinasztia az egyik uralkodó dinasztia volt Kínában. 1368-tól egészen 1644-ig, összesen 276 évig a Ming-dinasztia császárai uralkodtak Kínában. Kína abban az időben a világ egyik legerősebb országa volt és az akkori egész világra kiterjedő kapcsolatokkal rendelkeztek. A dinasztia hosszú időn át békét és jólétet biztosított az embereknek. Ekkor lett Beijing Kína fővárosa és a Ming-dinasztia korbán épült a híres Tiltott Város is. Ebben az időben, a kínai aranykorban a művészetek is felvirágoztak és rengeteg festmény és egyéb alkotások maradtak fent ebből az időszakból. A kiállítás során megtekintheted a Ming-dinasztia korából előkerült csodálatos porcelánokat, festményeket, ékszereket, bútorokat, aranyat, szobrokat és ruhákat is. A kiállítas több kínai múzeummal dolgozik együtt és sok olyan tárgy is szerepel a tárlaton, melyek eddig még nem voltak kiállitva sehol. A tárlatot 2014. szeptember 18-tól lehet majd megtekinteni egészen 2015. január 5-ig a British Museumban London belvárosában. A belépés a kiállításra ingyenes

Ha még többet megszeretnél tudni a kiállításról látogass el a hivatalos oldalra.

Bryan Adams koncert Londonban

Bryan Guy Adams ismertebb nevén csak Bryan Adams egy kanadai énekes, zeneíró, zenész és fényképész. Brian Adams az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb rock előadók egyike.
Bryan Adams

Karrierje során több mint 100 millió eladott albummal büszkélkedhet, amivel ő az egyik legtöbbet eladó kanadai rockzenészek egyike. Rengeteg jelölést tudhat a magáénak és nagyon sok díjat nyert pályafutása alatt többek között egy Grammy-díjat és 20 Juno-díjat is. Világhírnévre 1984-ben tett szert a Reckless albuma piacra dobása után. Következő albumát 1991-ben adta ki Waking Up the Neighbours cimmel, ezen az albumán található a híres (Everything I Do) I Do It for You dala.

Brian Adams egy világkörüli turnéba kezdett 2014-ben. Számos országot meg fog látogatni és számos nagyobb városnak lesz a fellépője. A Reckless kiadásának harmincadik évfordulója alkalmából inditotta a turnéját. A koncert sorozatát Észak Amerikában fogja kezdeni, majd rengeteg koncertet fog adni Európa kisebb nagyobb országaiban. Olyan európai országoknak lesz a vendége, mint Magyarország, Hollandia, Franciaország, Belgium, Németország és az Egyesült Királyság. Angliában a koncertje Londonban lesz megtartva. A londoni koncert a The O2 Arenában kerül megrendezésre. A koncert szombaton 2014. november 22-én lesz majd látható. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha te is szivesen elmennél a koncertre és még többet megtudnál a koncertről és az árakról kattints a következő linkre.

Jegyek: WorldTicketShop

Ősi életek és új felfedezések – British Museum

Anciet LivesEz a kiállitás a British Museumban lesz majd megtekinthető. A kiállítás a látogatók számára olyan új és különleges szemszögből fogja bemutatani az ókori múmiákat, ahogy eddig még nem volt látható.

A tárlat során nyolc különböző múmiát vehetsz majd gorcső alá az ókori Egyiptom és Szudán területéről. A testek vagy természetes úton vagy pedig valamilyen halotti szertartás során mumifikálódtak. Az új technológiák segítségével számos megválaszolatlan kérdésre és titokra fény derülhet. A kiállításon a legmodernebb technika segítségével egy új képet kaphatsz a Nílus völgyében élők életéről és egy új szemszögből láthatod a mindennapi életüket. A megtalált mumifikálódott testek köröbelül 4000 évesek. A megtalált múmiak között megtekinthetsz egy középkorú férfit, egy ókori papnak a lányát, egy nőt keresztény tetoválással, egy fiatal fiút és egy ókori templom kapuörzőjét is. A kiállítás során megtudhatod, hogy milyen életet éltek és hogy mi történt velük haláluk után. A legmodernebb technikáknak köszönhetően betekintést kaphatsz a nyolc múmia életébe, hogy milyen kondicióban voltak, mennyire voltak egészségesek és hogy, hogyan haltak meg. Fejtsd meg a nyolc múmia életét és tudj meg többet a mumifikálásról és az ókroi Egyiptom és Szudán életéről. A kiállítás Londonban a British Museumban lesz majd látható. A kiállítás 2014. május 22-től egészen november 30-ig lesz megtekinthető.

A belépő a kiállításra ingyenes.

A Tudorok: Királyok és Királynők újra felfedezve

Real TudorsA National Portrait Gallery bemutatja a Tudorok: Királyok és Királynők újra felfedezve kiállítását. A látogatoknak lehetőségük lesz újra felfedezni a Tudor uralkodókat egy új szemszögből és kielemezve az uralkodók festményeit egy új színben láthatjuk őket.

Tudor Henrik által alapított Tudor-ház 1485-től uralkodott egészen 1603-ig az Angol Királyságban. Egy század leforgása alatt összesen 5 Tudor uralkodója volt az Angliának. A kiállitás a Making Art in Tudor Britain projecttel segit megérteni, hogyan, milyen történelmi háttérrel és hogy, hogyan készültek a Tudor ház uralkodóiról a festmények. A tárlat során felfedezheted Lady Jane Grey festményét is, ami még a 16. századból maradt fent vagy akár a Janeről fent maradt emlékérmét is, ami még Erzsébet korából való. A kiállításon megtekinthetjük a Tudor -ház számos uralkodóját, mint VII. Henriket, aki a Tudor-ház alapítója volt, vagy akár I. Erzsébetet, aki VIII. Henrik második felesége, Anna Boleyn gyermeke volt. A kiállítas A Tudorok: Királyok és Királynők újra felfedezése egy másik, nagyobb kiállításnak az alapja, amit a National Portrait Gallery más múzeumokkal együtt rendez meg. A kiállítás 2014. szeptember 12-től egészen 2015. március 1-ig lesz megtekinthető. A National Portrait Gallery London belvárosában található.

A EY kiállítás: Késői Turner a Tate Britainban

A Tate Britan közelebbről is szemügyre veszi Anglia egyik leghíresebb festőjét. A múzeumban kiállításra kerülnek William Turner kései alkotási. William Turner egy angol romantikus tájképfestő volt, Turner 1775-ben született és 1851-ben halt meg Londonban, Angliában.

Tate Britain exhibition

A kiállítás legföképp Turner kései munkás